Bejelentés


vasutTOM


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









Mint ahogy a bemutatkozóban írtam, az évek során több terepasztalt is építettem. 1995-ben egy Angliai kiállításon láttam, hogy ott nem a nálunk megszokott kőrpályás terepasztalokat építenek. Csak egy-egy állomást, vagy üzemi részt építenek meg, amire a vonatok egy rejtett tárolóból érkeznek és indulnak. Ekkor elhatároztam, hogy én is ilyet építek.

1998-ban készűlt el a "Végvár" állomás TT méretben. Az 1,5 x 0,5 méteres működő diorámán egy három vágányos állomás épűlt fűtőházzal, fordítókoronggal és bányarakodóval. Az épületeket saját magam készítettem kartonpapírból. Ez egy fejállomás. A vonatok egy alagúton keresztül aluminium profilokból készűlt tárolóba járnak ki. Itt az egész vonatot meg tudom fordítani.

A terepasztal összecsukva 0,75 x 0,5 x 0,35 méteres. Így könnyen szállítható. Eljutott már angliai Southamptonba, romániai Sepsiszentgyörgyre és számos hazai modellkiállításra is. A klubunk kisebb bemutatóira is ezt szoktuk elvinni.

Tervek szerint egy olyan modul készűlne hozzá, amivel az állomás vágányait 60 cm-rel meghosszabodnának. Így alkalmas lesz egy TT-s modulrendszer végállomásának.

 Képek az asztalról:

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!