Az 1970-es évek közepén kaptam szüleimtől egy TT-s Start szettet. Ezzel kezdődött a vasútmodellezés iránti érdeklődésem. Az első terepasztalomat egy heverő ágyneműtartójába építettem. Ez néhány év után már kicsinek bizonyult. Egyre nagyobb asztalokat készítettem. A legnagyobb 1,2 méterszer 2,5 méter volt. Ezen már három állomás és egy fűtőház is volt.
1987-ben kezdtem el saját építésű modelleket készíteni. Az első darab egy TT-s 411-es gőzmozdony volt. Ezzel még az évben az Országos Vasútmodell versenyen III. díjat nyertem. Az évek során számtalan modell került ki a kezem alól. Sokat tanultam másoktól. Mindig nagy érdeklődéssel nézegetem a kiállításokon a modelleket és mindig elgondolkozom, hogy én ezt hogyan csinálnám. Szeretem a kihívásokat. Egyre jobban fejlődő technikai fogások alkalmazásával eljutottam odáig, hogy belefogtam kisszériás modellek építésébe. Ezek a DOM Models csoport tagjaként készülnek. Az általam készített modelleket számos hazai és nemzetközi kiállításon is sikerült bemutatnom. Több modell készítettem már külföldre is.
A TT-s gyűjteményem folyamatosan bővül. Ma már több saját készítésű MÁV-os járművem van. A terveim között még van egy két érdekesség. De erről majd akkor, ha elkészülnek. Egy Angliai kiállításon látottak alapján építettem meg jelenlegi terepasztalomat. Ezt későbbiekben tervezem néhány TT-s modullal kiegészíteni.
1990 óta a veszprémi BAROSS GÁBOR Vasútmodellező és Vasútbarát Klub vezetője vagyok. A klubban is látható számos általam készített modell és a modulok nagyrésze is hordozza kezem munkáját.
Ezen a honlapon a teljesség igénye nélkül szeretném bemutatni az általam készített modelleket. A fotók egy része sajnos nem a legjobb, de remélem így is visszaadják a lényeget. Remélem, hogy még sokáig hódolhatok ennek a hobbynak. Az érdeklődőknek szívesen segítek.
Letenyei Tamás